Új HR folyamat a nagyobb kép érdekében

Vállalatunk folyton küzdött a kollégák elvándorlásával, és az ezzel járó terhekkel a pótlásukra vonatkozóan. Úgy tűnt, hogy állandósul ez a gond, és nem értette a vezetésünk, hogy mi okozhatja a probléma gyökerét. Végül egy humán erőforrás tanácsadó bevonása mellett döntöttünk, akik stratégia erőforrás tervezést javasoltak.

Ennek folyamán megvizsgálták a szervezetünk jelenlegi struktúráját és meglévő munkaköreit, valamint a középtávú üzleti célokat és terveket. A vezetőkkel egyeztetve kialakították a jövőbeli erőforrás terveket, amik már alkalmazkodnak a szervezet távolabbi céljaihoz. Ekkor kiderült, hogy bizonyos munkakörök átalakítására is szükség van, és a hozzájuk tartozó kompetenciák váltak alapvető fontosságúvá. 

A szakértelmükkel bele tudtunk vágni az átalakításokba, és egyes kollégák számára képzési tervek kidolgozásába. A jövőbeli toborzásoknál pedig már a megállapított alap kompetenciák mentén fogjuk végezni a kiválasztást, kevésbé fókuszálva a szakmai tapasztalatokra és a végzettségekre. A lépések megtétele után azt várjuk, hogy a jelenlegi munkaerő elvándorlása is csökken, de erre egy év múlva kapunk tényleges választ.